Debrecen éves költségvetése 74,163 milliárd forint
Debrecen város közgyűlése elfogadta a 2017-es költségvetést, amelyet a város erősödését biztosító költségvetésnek nevezett a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere.
Papp László szerint soha nem volt Debrecennek ilyen magas főösszegű költségvetése, amellyel történelmi jelentőségű beruházási programokat indítanak el. Idén 22,6 milliárd forintot fordítanak beruházásokra, amihez több önrész is kell, ezért 3 milliárd forintos beruházási hitelkeretet is tartalmaz a költségvetés. A polgármester emlékeztetett rá, hogy 2016. január és 2017. február között 100 milliárd forintos fejlesztést jelentettek be, amely mintegy 3000 új munkahelyet teremt. A működési költségvetés bevétele 27,5 milliárd forint, ez a 2016-os pénzmaradvánnyal együtt, amelynek összege 2 milliárd forint, 29,5 milliárdot jelent.
Debrecen város közgyűlése elfogadta a 2017-es költségvetést
Az idei költségvetés lehetővé teszi, hogy az önkormányzat komoly béremelést hajtson végre a polgármesteri hivatalban, az intézményi és a nonprofit szférában dolgozó 1500 ember számára. A helyi adóbevételek össze 14,620 milliárd forint. Idén 13 óvoda és bölcsőde, 19 intézmény energetikai felújítása és 11 háziorvosi rendelő korszerűsítése is megtörténik. Megépül a gyógyíthatatlan betegek elhelyezésére szolgáló hospice-ház is, amelyhez a kormány 130 millió forintos támogatást biztosít, továbbá elkészült a halápi vízellátórendszer terve, a megvalósításhoz pályázat útján teremtenek elő 400 millió forintot, illetve a nagyerdei Pallagi úti otthon működtetéséhez pedig évi 400 millió forintot biztosít az önkormányzat.
/T.D.