Kínai befektetőkben bíznak Debrecenben
Debrecenben Papp László vállalkozói vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármester 2014. július 5-én kínai delegációt fogadott Debrecenben.
Zhou Li, a Kínai Kommunista Párt Nemzetközi Osztályának Közép- és Kelet-Európáért felelős helyettes vezetője – miniszterhelyettese – vezetésével kínai delegáció érkezett Hajdú-Bihar megyébe, ahol a Selyemút elnevezésű gazdasági koncepció megvalósítási lehetőségeiről tárgyaltak. A miniszterhelyettes megerősítette, hogy Kína e koncepció kapcsán számít Magyarországra, amely fontos szerepet tölthet be ebben a gazdasági együttműködésben.
A tárgyalópartnerek megjelölték az együttműködés kialakításának lehetséges területeit. Ezek a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a turizmus, valamint a technológiai iparágak. Ezek Debrecen számára kifejezetten fontosak. Az együttműködés részleteinek kimunkálása a következő hónapok, illetve évek feladata.
Zhou Li egy baráti delegáció kíséretében tett Magyarországon látogatást
Papp László hangsúlyozta: bízunk abban, hogy a következő években kínai befektetők Debrecenben, vagy debreceni vállalkozók Kínában jelentős gazdasági eredményeket fognak elérni.
A városvezető hozzátette: a Zhou Li-vel folytatott megbeszélése során szó esett a Debreceni Repülőtérről is, amely nem csak személy-, de teherszállítás tekintetében is figyelemre méltó. Az egyetlen olyan regionális repülőtér ugyanis a térségben, melynek vasúti kapcsolata is van.
Forrás: debrecen.hu
kép forrása: http://kz.chineseembassy.org/