Megkezdődött a két buszgyár közül az első megépítése Debrecenben

A debreceni repülőtéri ipari parkban létesülő autóbuszgyári beruházáshoz a kormány egymilliárd forinttal járul hozzá. Az InterTanker Holding egy 20 millió eurós és egy 50 millió eurós beruházással épít két buszgyárat.

Papp László polgármeste szerint a buszberuházás "olyan fejlesztést testesít meg, amire kevés jó példa van Magyarországon". Az ITK Holding megkezdte a 20 millió eurós beruházását, amellyel oktatási-fejlesztési központot és gyártóüzemet építenek, a tervek szerint az év végétől évi kétszáz busz készül majd. Az 50 millió eurós beruházás a repülőtéri, déli ipari övezetben épül egy nagyobb gyár, amelyben 2018 második felétől további 700-800 autóbuszt gyártanak évente az EvoBus-al együttműködve.

 

Két autóbuszgyár is épül Debrecenben

Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár beszédet mondott a húsz millió euróból megépülő autóbuszgyártó üzem és fejlesztési-oktatási központ építési munkálatainak helyszínén

 

A kétlépcsős beruházás összesen 475 új munkahelyet teremt. Az ITK Holding tervei szerint 2019-től elektromos autóbuszok sorozatgyártása is megkezdődhet Debrecenben. Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint Magyarországon évente 1000-1200 autóbuszt kell gyártani, hogy a hazai igényeket kielégítsék. Kiemelte, hogy a járműgyártási program fontos része a kormány iparfejlesztési törekvéseinek, illetve a beruházás kapcsán fontosnak nevezte az ipar és az oktatás együttműködését, amelynek keretében ipari környezetben szerezhetnek tapasztalatok a tanulók.

 

/T.D.