Megújul a debreceni honvédtemető

Pályázati forrásból újul meg a debreceni honvédtemető, Papp László polgármester elmondta, hogy az önkormányzat a Honvédelmi Minisztérium pályázatán 209 millió forintot nyert. 

A pénzből a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárjával együttműködve az első világháborús katonák sírhelyeinek otthont adó temetőrész újulhat meg. Több mint kétezer úgynevezett párnakövet cserélnek ki vagy újítanak fel, valamint rendbe teszik a sétányt és a parkot is. Debrecen életében kiemelt jelentőségű a katonai hagyományok ápolása, ezért folytatni szeretnék a honvédtemető felújítását - hangsúlyozta a polgármester.

 

209 millió forint pályázati forrásból újul meg a debreceni honvédtemető

209 millió forint pályázati forrásból újul meg a debreceni honvédtemető

 

A város közgyűlése a közelmúltban elfogadta, hogy a temető mauzóleumának rekonstrukciójára is pályázzanak. Mintegy 50 millió forintot költenének a beruházásra, amelynek részeként a többi közt az első világháború debreceni vonatkozásait bemutató állandó kiállítást alakítanának ki az 1932-ben épült mauzóleumban, és felújítanák a haldokló oroszlánt ábrázoló szobrot is, amelyet az 1849-es debreceni csata emlékére állítottak. A tervek között szerepel még egy hadtörténeti múzeum létrehozása is.

 

 

MTI/T.D.