Újabb debreceni munkahelyteremtő beruházást jelentett be Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten jelentette be a Schaeffler csoporthoz tartozó, gördülő csapágyakat gyártó FAG vállalat nagyszabású beruházását.


A német autóipari cég befektetése tizenkétmilliárd forint összértékű és 72 új munkahelyet teremt Debrecenben.  Az új beruházással a jelenlegi évi 20 millió darabról 30 millióra növelik a debreceni üzem gyártókapacitását. Ezzel a fejlesztéssel egy háromlépcsősre tervezett beruházás első két fázisa valósul meg. Ha megvalósul a harmadik fázis, további több száz új munkahely jöhet létre.

 

 

12 milliárd forint értékű német autóipari beruházás lesz Debrecenben

 



Szijjártó Péter elmondta, az összes magyarországi befektetés nagyjából egynegyede német. Ezúttal Németország és Európa egyik legnagyobb, családi tulajdonban lévő vállalata, a Schaeffler csoport döntött úgy, hogy új beruházást hajt végre Debrecenben. A cégcsoport összesen 4 ezer embernek ad munkát Magyarországon. A most bejelentett beruházás is jelzi, hogy Európa legnagyobb gazdasága, a német kitart Magyarország mellett - véli a miniszter.


MTI/MCOnet