A Forest Office irodaháza az ország legjobbja lesz
A Forest Office Debrecenben épülő irodaháza az ország legmagasabb kategóriájú, legjobb irodaháza lesz - mondta Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter.
Kósa Lajos fontos célnak nevezte, hogy Magyarország egyközpontú, főváros-centrikus szerkezetét decentralizálják. Hozzátette, Debrecennek olyan, a kormányzati szándékkal egyébként megegyező, hosszú távú, nagyléptékű fejlesztési koncepciója van, amely szükségessé teszi a legkorszerűbb irodaház megépítését. "Ez a decentralizáció érinti Debrecent is" - mondta Kósa Lajos megjegyezve, hogy egy kormányzati szerv városba települése mintegy ezer embernek ad munkát. A miniszter szerint Debrecen lehet a jövőben a Kelet-Kárpát-medencei térség erőközpontja a fejlesztési tervekben megcélzott 250 ezer állandó lélekszámával és több mint 400 ezres agglomerációjával.
A 22 ezer négyzetméteres, három tömbből álló épület több mint kétezer új munkahelyet létesít
Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: az önkormányzati tulajdonban lévő Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és a Hunép Universal Építőipari Zrt. együttműködésében tízmilliárd forintért, üzleti vállalkozásban felépülő irodaházban több mint kétezer új munkahely létesül az üzleti szolgáltatói szektorban. Az épület A kategóriás és LEED Gold minősítésű lesz, így megfelel majd a legmodernebb elvárásoknak. Szűcs Gyula, a Hunép elnök-vezérigazgatója a közös beruházásról elmondta: a 22 ezer négyzetméteres, három tömbből álló épület kivitelezése jól halad, a tervezettnél 2-3 héttel előbbre tartanak, így nem lesz akadálya annak, hogy az irodaház az év második felére elkészüljön.
MTI/T.D.