Elkészült a Debrecent délről elkerülő út

Ünnepélyes keretek között adták át az M35-ös autópálya új szakaszát, a Debrecent délről elkerülő utat, hivatalos nevén a 481-es főutat, amely összeköti az új sztrádaszakaszt a 47-es főúttal.

Az M35-ös teljes új szakaszát két ütemben építik meg, az első ütem a sztráda első öt kilométeres szakasza volt az elkerülőig, a második szakasz az elkerülőtől Berettyóújfaluig tart majd, már a második ütem építése is folyik, azt a tervek szerint 2019-ben fejezik be. Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára avató beszédében bejelentette, Magyarország hamarosan eléri az európai uniós átlagot a gyorsforgalmi utak tekintetében, ami azt jelenti, hogy 1000 kilométerre 20 kilométer gyorsforgalmi út jut.

 

Ünnepélyes keretek között adták át az M35-ös autópálya új szakaszát, a Debrecent délről elkerülő utat

Ünnepélyes keretek között adták át az M35-ös autópálya új szakaszát, a Debrecent délről elkerülő utat

 

A most elkészült erlkerülő és az új főútvonal csökkenti az utak terhelését, biztonságosabb, gyorsabb lesz a közlekedés, és csökken a légszennyezettség is. Papp László, Debrecen polgármester szerint a beruházás a város évtizedes álmának megvalósulása. Elmondta, a térség gazdasági fejlődésének záloga a város déli gazdasági övezetének bővülése, aminek eredményeként tízezer ember találhat itt munkát. A kétszer kétsávos új autópálya-szakasz leálló sávval, középső elválasztó sávval, két csomóponttal az M35-ös és a 4. számú főút, illetve az M35-ös és a 481. számú főút csatlakozásánál valósult meg 17 milliárd forintból. Az 5,5 kilométer hosszú kétszer egysávos 481. számú főútvonal az M35-öst köti össze a 47-es főútvonallal Mikepércs alatt. Ennek költsége nettó ötmilliárd forint volt.

 

MTI/T.D.