Legnagyobb sikereit és új produkciókat mutat be a Madách Színház Debrecenben
A Madách Színház a Főnix Rendezvény-szervező Közhasznú Nonprofit Kft.-vel való új együttműködés keretében közös produkciók létrehozását tervezik. Idén a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát és közös produkcióként a Meseautó című új musicalt mutatják be Debrecenben.
Szirtes Tamás, a színház igazgatója reméli, hogy az együttműködés hosszú távú és jelentős lesz. Hansúlyozta, hogy a színház küldetésének tekinti a magyar musicalek létrehozását, felhasználva azt a tapasztalatot, amelyet a világhírű musicalek színrevitelekor szereztek. Ennek érdekében hirdettek két alkalommal is musicalpályázatot. Az igazgató fontosnak véli, hogy a fővárostól távolabb élő nézők is megismerhessék előadásaikat, ezért legsikeresebb előadásaikat az ország több nagyvárosában szeretnék bemutatni, ehhez további együttműködő partnereket is keresnek vidéki nagyvárosokban.
A Jézuzs Krisztus Szupersztár plakátja
Első partnerükkel, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.-vel való együttműködés keretében Andrew Lloyd Webber és Tim Rice Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperáját adják majd elő november 18-án és 19-én a Főnix Csarnokban. A Meseautó című új musicalkomédia prömierje korábban lesz, július 29-én a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.
/T.D.