Új kémiai laborok az Agóra Tudományos Élményközpontban
Az Agóra Tudományos Élményközpontban a játék és a szórakozás ötvöződik a tanulással, már a legkisebb korosztálynak is megismerkedhet a természettudománnyal különböző kísérletek, interaktív programok által.
Az új kémia laborok átadásán Papp László polgármester elmondta, hogy az Agóra ismeretterjesztő programjai mind a város és mind az ország fejlődése szempontjából is fontosak. Ahhoz, hogy minél több műszaki szakember legyen, célszerű már gyerekkorban felkelteni az érdeklődést a fizika, a kémia és a biológia iránt - hangsúlyozta.
A tervek szerint még idén kétezer debreceni kisiskolás vesz részt az Agóra kölyöklabor foglalkozásain
A központban kifejezetten az alsó osztályos általános iskolásoknak szólnak a programok, Somogyi Béla, az Agóra Tudományos Élményközpont ügyvezetője kiemelte, hogy a 3-4. osztályosok még nem találkoztak a természettudománnyal, így a kreatív, kísérletező foglalkozások által fedezhetik fel a természettudományok világát.
/T.D.