2018-ra a román határig elkészül az M4-es
A következő évek nagyszabású közlekedésfejlesztési terveiről beszélt Hajdúböszörményben Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. A politikus 2015. október 9-én a Sugárutak fejlesztése Hajdúböszörményben című projekt keretében felújított gyűjtőutak átadásán vett részt.
Tasó László a sajtótájékoztatón közölte: A következő öt évben 2600-2800 milliárd forintot fordíthat Magyarország a közúti, a vasúti, a légi és a vízi közlekedés fejlesztésére, ebből 220 milliárd forintot Hajdú-Bihar megyében. Az M35-ös autópálya Berettyóújfaluig tartó, illetve az M4-es Berettyóújfalutól Nagykerekin át a román határig húzódó szakaszának építése jövőre elkezdődik és 2018-ra készül el - ismertette az államtitkár megjegyezve, hogy ebben az időszakban további 3,2 milliárd forintot fordítanak Hajdú-Biharban a 4-es és 5-ös számjegyű utak rekonstrukciójára. Kitért arra, hogy 21 milliárd forintos beruházással elkészül az új debreceni főpályaudvar - intermodális központ -, és teljesen felújítják a 100-as vasúti fővonalat Püspökladány és Debrecen-Apafa között.
Hajdúböszörmény lassan visszanyeri egykori rangját - és szépségét
Kiss Attila (Fidesz-KDNP), Hajdúböszörmény polgármestere a projekt átadásán elmondta: a 35-ös főutat a városközponttal összekötő két, jelentős forgalmú gyűjtőút teljes felújítása 200 millió forintba került, és az Európai Unió, illetve a magyar állam támogatásával valósult meg. Hozzátette: 2006 óta 15 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a városba, ezzel Hajdúböszörmény egykori hajdúkerületi központi rangjának megfelelő fejlesztéseket tudtak megvalósítani.
MTI/MCOnet
Fotó: Szilágyi Edina, hajduerdo.hu