Átadták a 427-es út felújított szakaszát Berettyóújfalunál

A komplex útfelújítási program keretében idén 173 helyen mintegy 69 milliárd forintból végeznek útfelújításokat az országban, a legtöbb beruházás már be is fejeződött, csupán 10 helyen folynak még munkálatok.

A program részeként Hajdú-Bihar megyében ebben az évben 3,3 milliárd forintból mintegy 24 kilométernyi útszakaszt újítottak fel. Jövőre kizárólag hazai forrásból 100 millió forintot költenek útfelújítása, ebből 580 kilométer út újulhat meg, főként alacsonyabb rendű utak. Hajdú-Bihar megyében  4 és fél milliárd forintból 35 kilométer út felújítása valósulhat meg 2017-ben.

 

Felújították a 427-es főutat

A felújított 427-es főútnak köszönhetően csökken a kamionos forgalom

 

Az 427-es főút átadásán Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a városhoz közeli ártándi határátkelőn évente mintegy 300 ezer kamion halad át. Ezért a 367 millió forintból felújított 427-es út a város lakóinak életminőségét jelentősen javítja, hiszen korábban a Berettyóújfalut délről elkerülő utat rossz minősége miatt a Románia felé vagy a Romániából közlekedő kamionok alig használták. 

 

/T.D.