Átadták a Hajdúsámson-Nyíradony közötti szakaszt
Ünnepélyes keretek között adták át 471. számú főút felújításának első szakaszát, a Hajdúsámson és Nyíradony közötti, a hajdú-bihari megyehatárig terjedő megerősített burkolatú utat.
Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter az átadáson hangsúlyozta, a kormány kiemelt célja, hogy Debrecen az ország második fővárosa legyen, ehhez hozzájárul a 471-es út teljes felújítása. "A kormány stratégiai célja a mesterségesen állított határok lebontása a határ menti együttműködés, az összekötő utak és a társadalmi együttműködés segítségével" - fogalmazott. Továbbá ígéretet tett arra, hogy megtalálják a forrást Debrecen külterületeinek korszűsítésére.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a felújított 471. számú főút első szakaszának átadásán
Tasó László, a térség országgyűlési képviselője, a Miniszterelnökség államtitkára emlékeztetett rá, hogy 2007 és 2013 között európai uniós forrásból újulhatott volna meg a 471-es út, de lekerült a napirendről. Orbán-kormány volt az, amely meghallotta a térségben élők segélykiáltását, és hazai forrást biztosított az út korszerűsítéséhez - emlékeztetett. A most elkészült 16 kilométeres első szakasz felújítása nettó 5,5 milliárd forintba került.
/T.D.