Az E.ON felújítja nagyfeszültségű elektromos hálózatát

A kétmilliárd forintos fejlesztést a cég addig kívánja elvégezni, amíg még nem tapasztalhatóak üzemzavarok Hajdú-Biharban - jelentette be Haraszti Judit, az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója április 21-én.

A karbantartási munkák során villamosvezetékeket és közvilágítási kábeleket cserélnek, telepítenek a biztonság, az életvédelem, és a biztonságos szolgáltatás érdekében. Debrecenben mintegy 668 millió forintot fordítanak fejlesztésre, valamint további 1328 millió forintot a megye többi településén. A munkálatokat még idén befejezik. A rekonstrukció után a hálózat újabb évtizedekig biztosíthatja zavartalan energiaszolgáltatást. A vezérigazgató sajtótájékoztatóján elmondta: a vállalatcsoport debreceni üzeme 8460 kilométer hosszú áramvezetéket működtet. Fejlesztési terveikben mostantól nagyobb hangsúlyt kapnak a közvilágítást érintő beruházások, mert - ahogy Barcsa Lajos, Debrecen gazdasági alpolgármestere a tájékoztatón megjegyezte - az önkormányzat is fontos feladatának tekinti a közvilágítás fejlesztését. Debrecenben a Kossuth utcán, a Nagyerdei körúton, majd az Újkerti lakótelepen cserélnek közvilágítási kábeleket. A hálózatfejlesztésben az önkormányzat szorosan együttműködik az E.ON szakembereivel a munkálatok összehangolása érdekében.


\"\"


A felújítás hatalmas összegeket emészt fel


A Debrecenben tavaly megkezdett munkát - melynek során 47 millió forintért 8 utcában telepítettek 144 új lámpatestet, és 8 utcában 836 lámpatestet cseréltek le korszerű, LED-es égőkre - idén folytatják, és további 50 millió forintot fordítanak a közvilágítás bővítésére és minőségi cseréjére.


MTI / MCOnet