Az első lépések a foglalkoztatási paktumban

Idén tavasszal kötött foglakoztatási paktumot a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és fejlesztési ügynöksége, Debrecen Megyei Jogú Város, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, melynek első lépései ősszel megkezdődhetnek.

A megyei önkormányzat első feladata lesz, hogy előkészítse a szakmai munkát, melynek során felméri a megyei vállalkozási struktúrát, a munkaerő-piaci helyzetet, a jelenlegi gazdasági helyzete, valamint, hogy mely ágazatokban a legnagyobb a munkaerőhiány. Ennek eredménye alapján dolgozzák ki később a foglalkoztatási stratégiát, amelyet egy paktumszervezet fogad majd el. Az első félév munkájához tartozik még, hogy a stratégia elfogadása után ekkészítik az akciótervet, amely alapján megkezdődhet a tényleges munka.

 

foglalkoztatási paktum

Tavasszal írták alá a foglalkoztatási paktumot

 

Az akcióterv célja, hogy olyan munkákat támogassanak majd, amelyekre tényleg szükség van a megyében. A tervek szerint 2018. október végére akarják elérni, hogy 180 főt már foglalkoztassanak a programon keresztül. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy az előkészítő munka során fontos, hogy olyan kérdéseket vizsgáljanak majd meg, amelyek ténylegesen előreviszik a projektet.

 

/T.D.