Derecskei keltetőüzemet bővítettek
A nádudvari központú Nagisz Zrt. bővítette derecskei keltetőüzemét 2,5 milliárd forintból.
Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár mérföldkőnek nevezte a legkorszerűbb technológiával megvalósult beruházást, amit nem pályázati forrásból, hanem kedvező banki hitellel finanszíroztak. Kovács Lajos, a Nagisz Zrt. elnök-igazgatója elmondta: a beruházás eredményeként a korábbi 23 millió naposcsibe helyett évente 35-36 milliót keltethetnek, és újabb bővítéssel számuk évi 50 millióra növelhető.
A legkorszerűbb technológiával valósult meg a beruházást
A beruházás első ütemében a 3200 négyzetméter alapterületű új üzemrészt alakították ki 12 hónap alatt, amelyben helyet kapott 14, egyenként 115 200 tojás kapacitású előkeltető gép és tíz 38 400, valamint négy 19 200 tojás kapacitású utókeltető gép. Az épületeket úgy alakították ki, hogy a további bővítés könnyen kivitelezhető legyen. A keltető korszerűsítése, bővítése nem zárult le az új épület átadásával, a beruházás második ütemében, a következő egy évben, a régi keltető átalakítására és felújítására kerül sor - jelezte az elnök-igazgató.
MTI/T.D.