Határmenti fejlesztésekről tartottak megbeszélést

Az egyeztető megbeszélést Komádiban tartották Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke és alelnöke Bulcsu László, Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Önkormányzat elnöke, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, és Tóth Ferenc, Komádi polgármestere részvételével. 

A következő évek együttműködésének stratégiai ágazata lesz az egészségügy fejlesztése, ám a fő irányvonal érinti a turizmus, az egészségügy, valamint a kultúra területét. A 2020-ig tartó uniós ciklusban mintegy 290 millió eurós uniós támogatási keretet vehet igénybe négy-négy megye mindkét oldalon. Pajna Zoltán a sajtótájékoztatón egy konkrét tervet is kiemelt. Az informatikára alapuló szociális ellátás keretében a rászorultak azonnal tudnák jelezni, ha valamilyen problémájuk van.

 

határmenti együttműködés

Az együttműködés résztvevői

 

Pásztor Sándor ismertette, hogy az együttműködés a megyék, a települések és az egyházmegyék között zajlanak, így például a nagyváradi klinika onkológiai részlegének felújítása, a nagyváradi és a debreceni klinikák közötti együttműködés, és egyéb, kulturális programokat érintő összehangoló munka is szóba került. Bulcsu László az egyházak bevonását méltatta és elmondta, hogy az uniós források mellett hazai forrásra is támaszkodnak majd. A turizmus érdekében Közös vásárok, piacok tartása is szóba került, illetve olyan rendezvények, amelyek mindkét ország lakóit érdekelné. A két ország közötti mozgás érdekében megnyitnának 8-10 lezárt határátkelő helyet is.

 

/T.D.