III. Hajdúk Világtalálkozója augusztusban
Augusztus 5-6-7-én rendezik meg a III. Hajdúk Világtalkozóját Hajdúnánáson, a rendezvény fővédnöke Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.
Az érdeklődőket rengeteg programmal várják, amelyek a középskor hangulatát idézik. Vigadalom, fáklyás felvonulás, népi játszóház, valamint korhű jelmezek, ágyúk és fegyverek fűszerezik a felevenített csatákat. Katonai bemutató keretében érkeznek vendégek Lengyelországból, Szlovákiából és Csehországból is. Emellett a hajdúságra jellemző gasztronómiai különlegességekkel és hagyományos népművészeti vásárral ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
\"Nevenincs Kapitány\"
A rendezvényen bemutatják a hajdú hagyománokat és az igazi hajdú virtust, mindet a Bocskai kor megelevenítésével. A világtalkozónak van egy kabalfiigurája is, ami egyelőre a \"Nevenincs Kapitány\" elnvezést kapta. A szervezők várják a jobbnál jobb névötleteket, a nyertes és családja ingyenesen látogathat majd el a háromnapos rendezvényre.
/T.D.