Kapacitásbővítés és technológia-fejlesztés a Hajdu cégcsoportnál
A Hajdu Autotechnika Ipari Zrt. mintegy kétmilliárd forintos kapacitásbővítő és technológia-fejlesztő beruházást valósított meg, amelyhez több mint 480 millió forint állami támogatást kapott a nagyvállalati beruházási támogatás keretében.
Marczinkó Zoltán, kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szerint egy olyan sikeres vállalatcsoport újabb fejlesztését adták át, amely már hosszú ideje stabilan működik, és olyan nagy múltú autógyárak beszállítója, mint a Ferrari és a Mercedes-Benz. Téglás legnagyobb ipari foglalkoztatója a Hajdu Autotechnika, jelnleg 200 főt foglalkoztatnak, a beruházással pedig tovább 40 munkahelyet teremtenek.
A Hajdu Autotechnika Ipari Zrt. mintegy kétmilliárd forintos kapacitásbővítő és technológia-fejlesztő beruházást valósított meg
A vállalatcsoport ezzel a beruházással tovább bővíti préskapacitását, elősegíti a technológiai fejlődését, valamint fejleszti szerszámtervezői és -gyártói képességét. Mindezt pedig úgy teszi, hogy folyamatosan korszerűsíti a termelést, megfelelő piaccal rendelkezik, illetve együttműködik a szakiskolákkal és egyetemekkel a szakember utánpótlás érdekében. A Hajdu cégcsoport 2015 és 2017 között 5,4 milliárd forint összértékű beruházást hajtott végre, melyeknek köszönhetően jelentősen nőtt a versenyképességük.
MTI/T.D