Két munkahelyteremtéssel kapcsolatos beruházást adtak át Hajdú-Biharban

A bárándi tésztaüzem újbóli megnyitása, valamint a Hajdú-Bihar megyei település munkanélkülieket felzárkóztató programja kormányzati és uniós forrásból valósult meg.

\"Varga

 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter példaértékűnek nevezte a bárándi önkormányzat kezdeményezését

 

 

Az üzem átadó ünnepségén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter példaértékűnek nevezte a bárándi önkormányzat kezdeményezését, amellyel valós előrelépést tud biztosítani a településen élők számára. A helyhatóság konzorciumi partnerével, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjával közösen felújította a korábban bezárt bárándi tésztagyárat, emellett ugyanennek a programnak a keretében száz munkanélküli számára szerveztek felzárkóztató és további megélhetést biztosító szakképzést. A tésztaüzem első dolgozói is ebből a körből kerültek ki.

 

\"Hajdú-Bihar

 

A Vályogvető közfoglalkoztatási mintaprogram keretében épített hat szociális bérlakást adtak át a Hajdú-Bihar megyei Hortobágy községben

 



Ugyanezen a héten a Vályogvető közfoglalkoztatási mintaprogram keretében épített hat szociális bérlakást adtak át a Hajdú-Bihar megyei Hortobágy községben. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az átadáson elmondta. Az államtitkár közlése szerint, ahogy az országos program többi helyszínén, itt is az a cél - amellett, hogy munkát adjanak a közfoglalkoztatottaknak -, hogy a magukat eltartani képes, a lakás költségeit viselni tudó családoknak előrelépési lehetőséget nyújtsanak. A 2010-es kormányváltás óta Hajdú-Bihar megyében az országos átlagnál is gyorsabban, 13,5 százalékkal emelkedett a munkahelyek száma.




Fotó: Kallós Attila, Dede Géza

Belügyminisztérium/NGM