Konferencia a ROHU program folytatásáról
Konferenciát tartottak az Interreg V-A Románia-Magyarország Program "Folytassuk az együttműködést" címmel november 10-én Nagyváradon, melyen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke, valamint Bulcsu László a közgyűlés alelnöke és kolléganőik vettek részt.
A konferencia elsődleges céljaként bemutatták a program előrehaladását, jelenlegi helyzetét, az elérni kívánt eredményeket és a jövőbeli lehetőségeket. Megtekintették a sikeres határmenti kezdeményezéseket, amelyek a régióban vagy Európa-szerte kerültek megvalósításra. Cél volt egy olyan platform megteremtése is, amelyen megosztják az ismereteket, az információkat, valamint hálózatépítésre is alkalmas.
Az INTERREG V-A Románia-Magyarország Program 2014-2020 a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 folytatásának tekinthető
A két ország az év végéig a program egyes beruházásaira pályázatokat ír ki, majd a jövő év első harmadában további beruházási prioritások kerülnek meghirdetésre. A konferencián több mint 150-en vettek részt a két országból, így a program érdekelt felei, a potenciális pályázók, valamint a területi együttműködés és regionális fejlesztés szakemberei.
/T.D.