Medical hotel nyílt kétmilliárdból Nyíradony-Tamásipusztán
Gyógyszolgáltatásokat is nyújtó hotelt adtak át 2015. november 20-án Nyíradony-Tamásipusztán, a kétmilliárd forintos beruházást 997 millió forinttal támogatta az Európai Unió.
Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az átadáson elmondta, hogy az egészségturizmusban hatalmas lehetőségeket rejlenek. Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke elmondta: a 2007-2013 közötti európai uniós költségvetési ciklusban Hajdú-Bihar megyében 28 milliárdot turizmusfejlesztésre, ebből 3,9 milliárd forintot egészségturisztikára.
Az új mecical wellness szálloda Hajdú-Biharban
A fejlesztések fontos állomása a nyíradony-tamásipusztai Borostyán medhotel, mely 50 helyi embernek teremtett munkalehetőséget. A gyógyszállóban öt betegágy, két intenzív ágy és 93 rehabilitációs ágy várja a betegeket. A szállodai szolgáltatások mellett szűrővizsgálatokkal, szakrendelésekkel, egynapos sebészeti beavatkozásokkal, valamint az ezekhez kapcsolódó egészségügyi tanácsadással várják a gyógyulni, illetve a pihenni vágyókat. A gyógyszállóban 10 orvosi rendelőt, két műtőt és egy 400 négyzetméteres, gyógyvizes medencét is magába foglaló wellness-részleget alakítottak ki, hat szaunával - mutatta be a hotelt a tulajdonos, Boros József.
MTI /MCOnet