Megyei összefogás a foglalkoztatás javulásáért

A foglalkoztatási paktum újabb mérföldkőhöz érkezett, projektnyitó rendezvényt tartottak a debreceni Megyeházában.

Hajdú-Bihar megyében a közeljövőben több mint 8 milliárdot költenek munkahelyteremtésre, 4,1 milliárdos összeges Debrecen város egészíti ki. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke hangsúlyozta, hogy a megyei foglalkoztatási paktum egyik leglényegesebb feladata, hogy megállítsák az térségből történő elvándorlást, és megfelelő perspektívát nyújtsanak az itt élőknek.

 

Megyei összefogás a foglalkoztatás javulásáért - forrás: hbmo.hu

Projektnyitón elhangzott, hogy a nyár folyamán további négy Hajdú-Bihar Megyei Paktum Iroda kezdi meg a működést



Tapolcai Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője kiemelte, hogy a Megyeházán működő Hajdú-Bihar Megyei Paktum Iroda mellett a nyár folyamán további négy iroda kezdi meg a működést, Püspökladányban, Derecskén, Balmazújvárosban és Nyíradonyban. Az irodák legnagyobb kihívása, hogy megszólítsák az inaktív réteget. A program nagyrészt képzéssel együtt járó munkalehetőséget kínál, míg a munkáltatók egy adott időszakra bértámogatást kapnak. 

 

/T.D.