Turisztikai szezonnyitót tartott a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara: vendégszeretőnek kell lenni

A HBKIK a térség turizmusának alakulásában fontos tényezőnek számító szervezet, szezonnyitójukon szakmai előadások hangzottak el a jövőt érintő kérdésekről, a megyei indegenforgalmi helyzetéről és a benne rejlő lehetőségekről.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke az interaktivitás fontosságára hívta fel a figyelmet, ami érinti a fejlesztések fenntarthatóságát és a természeti és kulturális értékeket is. Miklóssy Ferenc, a HBKIK elnöke elmondta, hogy jelentős bevételre számítanak a kiemelt rendezvények kapcsán, majd adatokkal támasztotta alá a turizmus fontosságát. 

 

Turisztikai szezonnyitót tartott a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - forrás: hbmo.hu

Turisztikai szezonnyitót tartott a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, melyen több előadás elhangzott a megye idegenforgalmáról

 

A megyei idenegenforgalom kapcsán elhangzott, hogy például a Virágkarnevál és más rendezvények egymást támogatva lehetnek életképesek, ezért kiemelten fontos az együttműködés. A debreceni repülőtér fontosságáról elhangzott, hogy Debrecenből több mint ezer célpont elérhető már, a cél, a vendégek megtartása és visszacsábítása. Mint kiderült Debrecen elsősorban konferencia és üzleti turizmus területén érdekelt, ezért az őszi és tavaszi hónapokban nagyobb a szobakihasználtság. Mindegyik előadó egyetértett abban, hogy Hajdú-Bihar megye nem bakancslistás turista célpont, ezért kiemelten fontos, hogy vendégszeretőnek kell lenni. 

 

/T.D.