Partneriskola lett a Debreceni Egyetem

A hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium partneriskolája lett a Debreceni Egyetem, Gömöri József igazgató vette át az ezt tanúsító táblát Maticsák Sándortól, a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központjának főigazgatójától.

A pedagógusképzésnek szervez része a gyakorlóév, hogy jól képzett, tapasztalattal rendelkező szakemberek kerüljenek ki a felsőoktatási intézményekből, így mostantól a Debreceni Egyetem hallgatói a hajdúnánási oktatási intézményekben is gyakorolhatják tudásukat egy éven keresztül.

 

\"Gömöri

Gömöri József, a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium igazgatója Maticsák Sándortól, a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központjának főigazgatója

 

A partnerség egyik oka, hogy tavaly a több mint félezres felvételt nyert diák közül a legtöbben Hajdúnánásról érkeztek. A Debreceni Egyetem és Hajdúnánás stratégiai együttműködés célja, hogy a település és Debrecen városa közötti kapcsolatot is szorosabbra fűzzék.

 

 

/T.D.