Tégláson érhető el elsőként a szuper gyors internet
A Szupergyors Internet Program keretében 166,7 millió forintból valósult meg az országban elsőként nagy sávszélességű hálózat Tégláson, a fejlesztés több mint hatezer helyi lakost érint.
A komplex kormányzati program megvalósítása révén 2018 végére minden magyar háztartásban elérhetővé válik a legalább 30 Mb/s sebességű internet-hozzáférés. A program terv szerint halad, országszerte 56 milliárd forint uniós támogatással közel 150 milliárd forint értékű beruházás valósul meg pályázati és önerős forrásból. Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár az átadáson úgy fogalmazott: „A téglási fejlesztéseknek köszönhetően mára a 2027 háztartási, vállalkozási és közintézmény számára elérhetővé vált az 1 Gb/s sávszélességű internet-hálózat”.
Téglás lakosai számára elérhetővé vált az 1 Gb/s sávszélességű internet és televíziós szolgáltatás
Tasó László, a tízezer főnél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért felelős államtitkár kiemelte: „A vidéki települések megmaradása és versenyképessége a legfontosabb törekvése minden politikusnak és minden kormánynak.” A Hajdúhadházi járásban a folytatódó fejlesztéseknek köszönhetően 591,6 millió forintos beruházás mellett, 5187 végponton keresztül, több mint húszezren használhatják majd a világhálót. A téglási hálózatot a hazai tulajdonú Eurocable Magyarország építette ki, melynek köszönhetően 1 Gb/s sávszélességű internetet használhatnak és televíziós szolgáltatásokat vehetnek igénybe a település lakosai.
NFM