Uniós és hazai forrásból fejleszt a Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt projektnyitóját Debrecenben tartották, melyen elhangzott, hogy 650 millió forint uniós és hazai forrásból a Vöröskereszt 11 létesítménye újul meg 2020. június 30-ig.

Pajna Zoltán megyei elnök köszöntőjében felidézte, hogy a statisztikák szerint az elmúlt öt évben csökkent a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetűek aránya a térségben. Ugyanakkor szerinte nem a számok, hanem az emberek a fontosak, és az a segítő munka, ami hozzájárult a helyzetük javulásához. Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója elmondta, hogy országszerte 11 helyszínen több mint négyezer négyzetméteren végeznek majd felújításokat. 

 

650 millió forint uniós és hazai forrásból a Magyar Vöröskereszt 11 létesítménye újul meg 2020. június 30-ig - forrás: hbmo.hu

650 millió forint uniós és hazai forrásból a Magyar Vöröskereszt 11 létesítménye újul meg 2020. június 30-ig

 

A felújítások során kiemelt szempont az akadálymentesítés és az energiahatékonyság növelése. Hozzátette, hogy a fejlesztés keretében négy új járművet és 257 informatikai eszközt is beszereznek. A segélyszervezet korszerűsítési programja Hajdú-Bihart is érinti, a Magyar Vöröskereszt megyei irodáját is felújítják Debrecenben.

 

/T.D.