Ezek most a divatos fürdőszoba lámpák!

A fürdőszoba lámpa kiválasztásán, elhelyezésén sok múlik, ugyanis az egész helyiség hangulatáért, valamint funkcionalitásáért is felel. Nem mindegy, milyen típusokat szerelünk be, hova helyezzük azokat, de természetesen a design is lényeges. Bár egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek azok a fürdőszobák, amelyek esetében kisebb vagy nagyobb méretű, természetes megvilágítást lehetővé tevő ablakkal is találkozni, a gyakorlatban még mindig nem ez az általánosan elterjedt.

Az elter.hu szakemberei néhány hasznos tanáccsal igyekeznek szolgálni mindazoknak, akik trendi, mégis tökéletesen funkcionáló fürdőszoba lámpa típusok iránt érdeklődnek.

 

Figyeljen az elhelyezésre!

Mint sok más helyiségre, így a fürdőszobára is igaz, hogy a megfelelő helyre szerelt világítótestekkel alapvetően adhatjuk meg annak hangulatát. Persze nem elegendő pusztán az, hogy jól érezzük magunkat fürdőzés közben, de az is lényeges, hogy a tükör környékének optimális legyen a megvilágítása. Fontos, hogy a tükör környékén minél nagyobb fényerősséggel rendelkező fürdőszoba lámpa kapjon helyet, mely lehetőség szerint meleg fényt bocsásson ki. Ugyanakkor nem árt ügyelni arra is, hogy kifejezetten ebbe a helyiségbe alkalmas fürdőszoba lámpa típusokra essen a választás, hiszen ezzel már alapvetően sokat tehet a biztonság érdekében.

 

Mennyezeti lámpa: trendi és praktikus!

Míg a nappaliban, vagy a hálószobában használatos lámpák esetében már megszokhattuk, hogy a trendek gyorsan váltják egymást, addig a fürdő esetében ez kicsit másként alakul. A helyiség adottságaiból adódóan elsődleges szempont a biztonság, ugyanis a nedves környezet számos lámpatípus esetében veszélyeket rejt magában. Fontos, hogy a vásárlás során mindenképpen olyan fajtára essen választásunk, amely megfelelő burkolattal rendelkezik, védve ezzel azt a lecsapódó párából és nedvességből fakadó kockázatoktól. Persze ez nem azt jelenti, hogy le kellene mondania a stílusos darabokról a fürdőszoba lámpa esetében, de a lakberendezéssel és a rendelkezésre álló hellyel ajánlott összhangba hozni a világítást.

\"fürdőszoba\" 

A megfelelő helyre szerelt világítótestekkel

hangulatot adhatunk a fürdőszobának

 

Nem mindegy, mekkora hely áll rendelkezésre!

A fürdőszoba berendezésekor, az ott elhelyezhető bútorok és kiegészítők kiválasztásakor általában jelentős szerep jut a rendelkezésre álló helynek. A hagyományos méretű fürdőszobákban főként a mennyezeti világításra és a tükör környékére szeretünk hangsúlyt helyezni. Ha a tükör megvilágításáról van szó, akkor két oldalra érdemes helyezni a világítást, ez ugyanis elengedhetetlen a reggeli készülődés, borotválkozás, sminkelés során. Nagyon divatosak mostanság a tükör felső részére szerelt halogénlámpák is, de ezek mellé mindenképpen gondoskodjunk az oldalról érkező világításról is.

 

Extravagáns stílus különleges otthonokba

Bár nem túl gyakori, de akik lakókörnyezetüket illetően is a különlegességek szerelmesei, azok otthonában akár lakószoba jelleggel is kialakításra kerülhet a fürdő. Mire gondolunk pontosan? Lakberendezési magazinokból bizony már számtalanszor visszaköszönt az olyan kialakítás, mely kapcsán a helyiség közepére kerül egy stílusos kád, és olyan bútordarabok is helyet kapnak a fürdőben, amelyek főként a nappaliból ismertek. Ilyen esetekben, megfelelő méret alkalmával választhatunk extravagáns világítótesteket is a helyiségbe, de ne feledkezzünk meg az elhelyezésről, és a kapcsolók biztonságossá tételéről sem.

 

Süllyesztett világítás és hangulatos falilámpák

Fürdőszoba lámpa választása alkalmával falra szerelhető változatokkal is találkozhatunk, melyek megfelelő, nedves környezethez illeszkedő burkolattal ellátottak. Ha nagyobb felület áll rendelkezésre a szaniterek környékén, akkor érdemes elgondolkodni a süllyesztett világításon, mely nem csak biztonságos, de ugyanakkor nagyon hangulatos is.