Debrecenben fejlesztette hálózatát a DIGI

A DIGI Kft 3 éves fejlesztési munkálatait fejezi be 16 nagyvárosban, köztük Debrecenben is.

A DIGI Kft 2018-ban kezdett hozzá vezetékes hálózatfejlesztési munkálataihoz, mely 16 nagyvárost fed le, közteük Debrecent, Nyíregyházát, Miskolcot, Szolnokot, Szegedet, Győrt, Siófokot, Székesfehérvárt, Veszprémet és Dunaújvárost.
 
A DIGI Kft-nek vezető szerepe van az internetszolgáltatásban 
 
A több évig tartó fejlesztésekkel a DIGI Kft-nél lehetővé vált, hogy a csúcstechnológiás, felhasználói végpontig kiépített (FTTH - Fiber to the home) vidéki gerinchálózata saját optikai hálózaton keresztül kapcsolódjon a vállalat fővárosi központjához.
 
A DIGI Kft 2019 óta több mint 900 településen lehetővé tette a helyieknek, hogy DIGIMobil szolgáltatást vegyenek igénybe, ezzel együtt a lakosság 90 százalékának lett biztosítotva a kültéri lefedettség.
 
A DIGI Kft 1998 óta van jelent Magyarországon, azóta jelentős szerepet tölt be a távközlési piacon, a vezetékes internet szegmensben, valamint a vezetékes telefonszolgáltatás területén.
 
A 4iG Nyrt 2021 november végén bejelentette, hogy adásvételi szerződést kötött a román RCS & RDS konzorciummal a DIGI Távközlési Kft. és leányvállalatai felvásárlásáról.
 
BG
Forrás: MTI, DIGI
A képek illusztrációk