Járműmérnök Workshopot tartottak a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Kar Légi- és közúti járművek Tanszéke hagyományteremtő céllal járműmérnök workshopot szervezett.
A DE azért szervezte meg a workshopot, hogy a járműmérnök képzés fejlesztési terveit, tudományos ismereteket és a vállalatok tevékenységeit bemutassák az érdeklődő diákok számára.
Husi Géza, a Műszaki Kar (MK) dékánja, a Légi- és közúti járművek Tanszék vezetője úgy gondolja, hogy nemcsak a tantermi elméleti oktatással kell találkoznia a képzésben résztvevő hallgatóknak, hanem a valós életben vett gyakorlati példákkal, megoldásokkal.
Az új létesítményben szerelőműhely is kialakításra kerül
A tanszék vezetője elmondta, hogy milyen távlati terveik vannak, többek között a beruházás kezdeti szakaszában álló Vezér utcai egyetemi Ipari Parkba tervezezett oktatással, ahova helyet kap robotlaboratórium, szaktanterem, szerelőműhely, előadóterem is. Több cég már jelezte, hogy segítenek a laborok berendezésében és eszközpark beszerzésében. A dékán hozzátette még, hogy 1 milliárd forint értékben szerzett be eszközöket az egyetem.
"A járműmérnökök egyaránt foglalkoznak a gépjárművekkel, repülőkkel, vasúti közlekedéssel, vagy akár az építő- és anyagmozgató gépekkel, míg a közlekedési mérnökök munkája felölei a közúti-, a légi, a vasúti- és a vízi közlekedés mellett a logisztika területét is, utóbbi jogi és gazdasági folyamatait is magában foglalva"- mondta el Ailer Piroska, a DE műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese, a Légi- és közúti járművek Tanszék oktatója.
Az eseményen a tanszék oktatói ismertették tantárgyaikat, a vállalati előadók pedig elmondták milyen gyártási, fejlesztési eredményeik vannak.
BG
Forrás: Debreceni Egyetem, Civishír
A képek illusztrációk