A debreceni repülőtéri ipari parkban létesülő autóbuszgyári beruházáshoz a kormány egymilliárd forinttal járul hozzá. Az InterTanker Holding egy 20 millió eurós és egy 50 millió eu...
Ünnepélyes keretek között hivatalosan is elindították az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyerésére irányuló pályázati folyamatot.
Debrecen város közgyűlése elfogadta a 2017-es költségvetést, amelyet a város erősödését biztosító költségvetésnek nevezett a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere.
Papp László, Debrece polgármestere közölte, hogy az idén 75 milliárd forint működőtőke érkezett a városba, amelynek köszönhetően 2100 új munkahely jött létre.
Papp László polgármester bejelentette, hogy az önkormányzat 2020-ig évi félmilliárd forintos beruházás-ösztönzési és munkahelyteremtési keretből nyújt támogatást minden olyan indul...
A Debreceni Egyetem sportdiagnosztikai, életmód- és terápiás központját 400 millió forint pályázati és saját forrásból alakították ki a Nagyerdei Stadion épületében.
A Magyar Turisztikai Ügynökség a rendelkezésére álló eszközeivel támogatja a város fejlesztését és minél sikeresebb megjelenését a turisztikai piacon.
Eddig a stadion, a Békás-tó és a szabadtéri színpad újult meg, az állatkertet és a vidámparkot több ütemben fejlesztik.
Mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a május 26-án tartott sajtótájékoztatón, Debrecenben. Mától 15 milliárd forint forrásra pályázhatnak a vállalkozások.